Frász

Fáradt voltam tegnap. Reggel fél héttől este hatig dolgoztam. Hamar kinyóvadtam este és vízszintesbe helyeztem magam. Arra ébredtem fél 11-kor, hogy csörög a telefonom. Az albérlőm volt. Kétségbeesve mondta, hogy a barátnőjének odaadta a lakáskulcsot, és most ott áll az ajtó előtt, nem tud bemenni. Csörgeti a barátnője telefonján, amit hall, hogy a lakásból csörög. Fél tőle, hogy rosszul lett, vagy elcsúszott a fürdőben, és hogy mi a szart csináljon. Mondtam neki, hogy próbálja benyomni az ajtót. Mondta, hogy nem tudja. Felébresztettem I-t és mondtam neki, hogy menni kell, mert baj van. Fogtam a pótlakáskulcsot, be a kocsiba. Nagyon gyorsan odaértünk, de az út baromi végtelennek tűnt. Féltem tőle, hogy mit találunk az ajtó mögött. Abba reménykedtem, hogy csak vaklárma az egész, hogy a lány csak lement boltba stb. Két hónapja a munkahelyen volt hasonló szitu, hogy tudtuk, hogy a kolléga ott van az ajtó mögött, mert belülről volt bezárva az ajtó, de nem válaszolt. Amikor az ő ajtaját törtük be, akkor egy félig kivérzett embert találtunk a wc-ben. Mindenre számítottam akkor, hogy rosszul lett, hogy agyvérzést, vagy szívinfarktust kapott, csak arra nem, hogy felvágta az ereit. Szóval ezzel az élménnyel az agyamban ültem a kocsiba, és futottak a képek, hogy elesett a lány fürdőben és szétverte a fejét, hogy belefulladt a kádba, hogy epilepsziás rohamot kapott (fogalmam sincs, hogy van-e valami betegsége, de én már nem tudtam semmi másra gondolni, csak arra, hogy valami baj történt). Mikor odaértünk, gyorsan adtam a kulcsot, de nem tudtunk bemenni, mert benne volt belülről az zárban a kulcs. Rögtön mondtam, hogy akkor nincs mese, be kell törni az ajtót. Amint kimondtam, I meg az albérlőm már feszültek is neki az ajtónak. Jó párszor nekiszaladtak, mire végül megadta magát az ajtó, azzal a lendülettel I meglátta, hogy ott fekszik az ágyon, odament, és megfogta a vállát. A lány abban a pillanatban felébredt. Semmire nem ébredt fel, még arra sem, hogy rúgják kívülről az ajtót, csak akkor mikor megérintették. Nekem a pulzusom még egy jó ideig az egekben volt, de úgy érzem, hogy helyesen cselekedtünk. Nem tudom mekkora esélye volt annak, hogy tényleg valami baj történik, de mire gondoljon az ember, hogyha tudja, hogy bent van valaki a lakásban, és nem tud vele kapcsolatba lépni. Ma beszéltem az albérlőmmel, és mondta, hogy szegény lány még percekig nem volt magánál, utána meg egy órán keresztül sírt. Mondta, hogy ilyen már előfordult vele, egyszer a szülei törték rá a szobája ajtaját, mert olyan mélyen aludt, hogy semmilyen kiabálásra, dörömbölésre nem reagált. Szegény albérlőmet sajnáltam igazán. Át tudom érezni, hogy mit érezhetett, hogy ott állt az ajtó előtt, és tudta, hogy a kedvese bent van, és nem tudja, hogy mi van vele. Most persze kellemetlen, mert igaz az ajtó lapja nem sérült, de állítólag a tok eléggé tropa lett. Macerás a csináltatás, az utánajárás, na meg persze nem 300 forintba fog kerülni. De ott abban a pillanatba az embert ez nem érdekli, leszarja, döljön akár össze a ház, csak aki bent van, arról tudjam, hogy mi van vele, hogy jól van, hogy nincs-e szüksége segítségre. Hazafelé, mikor már kezdtem helyreállni, azon gondolkoztam, hogy baromi vicces kedvében lehet az Isten, a Sors, vagy bárki aki a lapokat osztja. Mosolyog a bajsza alatt, és szórja elém a jobbnál jobb lapokat, és nézi, hogy na most ezzel a szituval mit kezdesz kis köcsög. Abba is belegondoltam, hogy ekkor értékeli az ember, hogy milyen jó, hogy van társa, aki kikel az ágyból éjjel, beül a kocsiba, és ha kell rátöri az ajtót egy vadidegen csajra. Mert azon kívül, hogy kikeltem az ágyból, megfogtam a kulcsot és beültem a kocsiba, én nem tettem semmit. Ha nem lett volna ott I, akkor néztem volna mint borjú az új kapura. Tanulság? Azt most nem tudok levonni. Kívánság? Egy kis nyugit el tudnék viselni.