Káosz

A munkahelyemen káosz uralkodik. Mindenki azt csinál amit akar, nincs ellenőrzés, nincs semminek semmi következménye. Ha az ember szarul dolgozik, akkor nincs számonkérés, nincs lebaszás, nincs kirúgás, de a fordítottjánál, a jó dolgozónál sincs semmi. Aki jól dolgozik annál sincs sem szóbeli, sem írásbeli, sem anyagi elismerés. Egy nagy durva káosz van, ami miatt nem igazán működik semmi. A vezetőség balfasz, mert nem jött rá, hogy ez így nem működik, vagy rájött, de nem bír a helyzettel mit kezdeni. Gázos, mert így elég szar dolgozni, hogy nincsenek keretek. Elég rombolóan hat az ember munkamoráljára az, hogy látja, hogy itt bármit meg lehet csinálni következmények nélkül. Többek között lehet semmi csinálni. Bejönni melegedni, aztán hazamenni, és hónap végén várni az sms-t, hogy megjött a fizetés. Kérdés az, hogyha az ember ezt látja, hogy ezt vígan meg lehet csinálni, akkor milyen motivációval álljon neki dolgozni? Vagy a másik, a balfasz. Aki igaz, hogy dolgozik, de rosszul és már rég kevesebb hasznosat végez mint károsat. Tulajdonképpen ha eszembe jutna simán a kisollómmal megműthetnék az asztalomon bárkit, hiába nem értek hozzá, hiába nem vagyok orvos, itt annyi mindenki olyan sok hülyeséget csinál hozzá nem értésből, hogy még erre sem mondanák azt sem, hogy ejnye bejnye. Úgy általában szar dolog az, hogyha az ember életében nincsenek célok, motiváció, miheztartás. Egy munkahelyen meg pláne kellene lenni, ha nem is a munkavállalók lelki egyensúlyának fenntartása érdekében, pusztán csak olyan prózai okból, mert egy munkahely úgy hatékony, ha vannak keretek, vannak célok, van számonkérés, vagy büntetés, vagy jutalmazás. Ez a kettő a lényeg: a büntetéstől való félelem, és a jutalom reménye. Ez a kettő hajtja előre a munkavállalót. Na most ha ez a kettő nincs, ez elég gázos. Az a baj, hogy az embert egy idő után már nem hajtja a lelkiismeret, a tenniakarás, hogyha látja, hogy nincs miért.

balkezesség

Tegnap kiakadtam. Egy bokszmeccs előtt beszélgettek, hogy a ringbe lépő bokszoló balkezes. Erre mutatja, hogy ilyen a normális alapállás, ilyen meg balkezeseké. NORMÁLIS? Lehet, hogy hülye vagyok, de a normálisnak az abnormális vagy a nemnormális az ellentéte. Tehát a jobbkezesek normálisak, a balkezekek meg abnormálisak? Ami a többségre jellemző az a "normális", aki meg a többségtől eltérő, az meg már nem normális? Hát köszi. Én nem érzem magam nem normálisnak. Balkezes vagyok, ettől még normális vagyok, annak ellenére, hogy a többség jobbkezes. Persze a kommentátor ilyenbe nem gondol bele, ez van a köztudatban, és fel sem tűnik senkinek, csak egy "nemnormális" balkezesnek. Engem személy szerint zavar, hogyha azt mondják a jobbkezesekre, hogy az a normális. A balkezesség ugyan olyan normális, természetes dolog, bár jobbkezesek vannak többségben, de ez sem állandó. Mióta nem erőszakolják meg a balkezeseket és szoktatják át őket jobbkezesre, sokkal több balkezes van. Régen kb. 3 százalékot tartottak balkezesnek, most ez az arány már több mint 10 százalék (egyes kutatások szerint minden hetedik ember) és a fejlett világban az arányuk folyamatosan nő. 

véradás

Gimnáziumba épp nem volt semmi ötletünk, hogy miért lógjunk, amikor megláttuk, hogy a negyedikesek mehetnek vért adni. Így lettem véradó. Akkor még nem viszolyogtam a tűtől, főleg, hogy utána ettünk egy pár virslit, és kaptunk sört, twix csokit és nógrádi ropit. 
Aztán egy évvel ezelőtt meghalt a Nagyapám, és aznap hazafelé a Moszkván épp állt egy véradó kamion. Bementem, és megfogadtam, hogy Nagyapám emlékére minden évben elmegyek vért adni. Idén még nem voltam, amikor egyik nap ülök  munkahelyemen, és megcsörren a telefon. Az Országos Vérellátó Szolgálattól hívtak, hogy be kéne menni vért adni, mert elég szűken állnak. Másnap el is mentem, elhívtam magammal I-t meg még egy ismerősömet. Amikor veszik a vérem és baromi szarul vagyok, mindig megfogadom, hogy soha többé. Meglehetősen szar érzés, mert nekem személy szerint baromira a méretes tű a karomban, meg a hülye gumikötél amivel elszorítják az ember felkarját, azt sem túl kellemes érzés. 
De már most biztos vagyok benne, hogy legközelebb is el fogok menni. 
A véradással kapcsolatban két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy hívtam egy ismerősömet, akinek volt már durva életmentő műtétje (melynek keretében kapott elég sok vért). Gondoltam ha más nem is, ő biztos eljön velem. És ekkor meglepődtem, mert jött a hülye dumával, hogy fél a tűtől, ő nem jön. De jó fej vagy bazdmeg gondoltam magamban. Amikor bekötötték a csövet, hogy kapjad a vért, akkor nem ellenkeztél, hogy jaj jaj én félek a tűtől, inkább meghalnék!!! Én is félek a tűtől. Sőt szerintem elég kevés olyan ember van, akinek felderül az arca mikor tűvel böködik, de ez egy szükséges rossz. Egyenlőre még nem találtak ki más lehetőséget, hogy levegyék az embertől a vért. Márpedig valahogy le kell venni, mert a gyógyításban még nem használnak mű vért. Az a baj, hogy az emberek nem mérik fel mikor jönnek a hülye "félek a tűtől dumával", hogy a vérükkel embereket gyógyítanak, embereket mentenek, és ha nincs vér, akkor kampó. A kolleganőm mondta, hogy nemrég meghalt egy férfi. Májátültetésre várt, és a durva az, hogy máj volt, de megfelelő mennyiségű vér (gondolom egy májátültetéshez nem két egység kell) nem volt. De ne is legyen bennünk annyi társadalmi szolidalitás, hogy más embereknek akarjuk segíteni. Csak abba kell belegondolni, hogy bármikor érhet minket vagy szeretteinket is baleset, és akkor olyan evidens mindenki számára, hogy kap vért. 
A másik ami eszembe jutott az a rasszizmus. Milyen bizarr lehet, hogy fekszik a rasszista élet-halál között a műtőben, és hozzák a zacskó számra a vérkészítményeket. És abban a zacskóban lehet fehér, fekete, zsidó vagy cigány ember vére is. Akkor gondolom nem érdekli, hogy az életét lehet, hogy egy zsidó vagy egy cigány menti meg. Hülye dolog, de innen is (és sok minden másból) is egyszerűen le lehet eredeztetni, hogy a rasszizmus mennyire egy hányás teória, mert minden emberben vér folyik, sőt olyan vér, ami kompatibilis, mert nem az számít, hogy valaki fehér, zsidó, cigány, vagy fekete, csak az, hogy A, AB, B vagy 0 a vércsoportja. 

Amikor a főnök madárnak néz

Vannak dolgok amiket nem szeretek, és vannak dolgok amitől egyenesen hülyét kapok. Ilyen amikor a főnökök valami hülye dumával tömik az ember fejét. Olyannal, ami teljesen nyilvánvalóan hülyeség, de ilyenkor szépen kell nézni, és úgy kell csinálni mint a jó beosztott és nem azt mondani, hogy "bazdmeg, te tényleg ennyire hülyének nézel?" Mert egy más szituációban, mikor az ember hülyének nézik, akkor simán minden gátlás nélkül azt mondja, hogy figyelj ez nem így van, vagy ezt én nem veszem be, ne kamuzz stb. De az ember a főnökének nem nagyon mondhatja, hogy figyelj már te nekem ne hazudozz össze vissza, mert akkor rövid úton búcsút inthet az állásának. Az a baj, hogy tudom nagyon jól, hogy a világ így működik. Hogy a "főnöknek" mindig igaza van. Én hülye ebből a szempontból idealista vagyok, és azt szeretem, hogyha valakinek azért van igaza, mert igaza van, és nem azért van igaza, mert feljebb áll a ranglétrán. Nem tehetek róla, de nem szeretem azt a színjátékot, mikor egy teljesen ostoba és hülye dolgot magyaráznak, ami teljesen nyilvánvalóan nem állja meg a helyét. És akkor az ember csak nézzen bután, hogy persze, oké, elhiszem, persze, így lesz, ez így jó, a mosoly mögött, meg azt gondolja magában, hogy a jó kurva anyád. Az igazságba, még sosem haltam bele, az a legtisztább, ha kerek perec megmondják, nem kertelnek, hogy figyelj ez van, eszed nem eszed. Persze sokszor nem esik túl jól az embernek az igazság, de mindig jobb, mint valami pitiáner mellébeszélés. I-vel beszélgettünk, és mondta, hogy igen, sajnos ebből a szempontból lehetnék rugalmasabb. De valahogy nem megy. Szegény Bujtort idézve, aki azt mondta, hogy megváltozott a világ, régen voltak értékek. Most azok értékek, amik régen nem voltak azok, és ő ezzel nem tud mit kezdeni. Hát én sem. Az igazság akkor is igazság, ha egy három éves gyerek mondja ki, és a hazugság akkor is hazugság, ha az USA elnöke mondja ki. Attól csak egy silány szar lesz az illető, aki hatalmát kihasználva hazudik, tudva, hogy akinek hazudik, az ez ellen nem nagyon tud tenni, ha meg tesz tesz, akkor meg retorziót alkalmazhat ellene.
És ez a dilemmám nekem is. Az előző munkahelyemről ezért jöttem el, mert hánytam a főnököktől. Most megint kezd betelni a pohár. Kétféle út áll előttem. Vagy elküldök mindenkit a jó büdös picsába, és becsapom magam mögött az ajtót, vagy nyelek. Ez tipikusan a két rossz közüli választás esete. Utálom az ilyen szitukat. Mert nem azért utálom meg a munkámat, mert nehéz, vagy sok, nem értek hozzá stb., hanem mert hányok a sok kamuszövegtől, a sok félremagyarázástól, a sok hazugságtól.
Lehetne már kicsit állítani a mátrixon, vagy csak az én egyéni beállításomon, mert ez így nekem nagyon nem jön be.

pozitív negatív

Vannak a negatív csalódások. Amikor valakiről azt feltételezed, hogy jó ember, jó indulatú stb. Aztán történik valami és megrendül a belé vetett bizalmad. Általában egy eset után még nem szoktam lemondani az emberről. Aztán megint történik valami gázos, aztán megint. Aztán eljön az a pont ami után a pozitív előítélet végképp elfogy, és már nem tud az ember jó szívvel gondolni a másikra. Szar, mert a hétköznapjaimban általában ez az eset fordul elő gyakran.
De hál istennek van a pozitív csalódás is. Amikor vagy rosszat feltételezel valakiről, és kiderül, hogy alaptalan a feltételezésed, vagy nem feltételezel a másikról annyi jót, mint amennyi benne van. A pozitív csalódások ritkák az életemben, ezért mindig meghatározó élmények, amiből sokáig építkezem.
Ezen gondolkodva arra jutottam, hogy valahogy át kellene formálni a nézőpontomat. Ugyanis nagyon meg tudok roppanni, mikor negatív csalódás ér. Valahogy úgy kellene elkönyvelni, hogy ez a normális. Mármint, hogy az emberek többsége silány. Ha ezt sikerülne magamban lerendezni, akkor nem halnék bele mindannyiszor mikor csalódás ér.
Most például itt van a főnököm. Régen minden faszságát elnéztem, mert jó embernek tartottam. De most már átbillent a mérleg nyelve. Most már sokkal több a viselkedésében az elfogadhatatlan elem, mint amivel azonosulni tudok. Sok a sumákolás, sok a félrebeszélés, sok az egyértelmű átverés. Egyrészt szar érzés, mászrészt utálok színészkedni. Amikor egyértelműen valamit sumákol, és én tudom, hogy sumákol, akkor is úgy kell tenni, mintha benyalná az ember amit mond, és nem mondhatja az ember, hogy baszki, te totál hülyének nézel?
Ezen is látszik, hogy igazából a pozitív csalódásomról akartam írni, de mégis átmentem a negatív élmények taglalásába. Szóval pozitívan csalódtam, ami tök jó érzéssel tölt el. A negatív dolgokkal meg még kezdek valami a jövőben.