miniszterelnök kerestetik

Kissé bohózatba kezd fordulni a miniszterelnök kerestetik játék.

Pár napja még úgy tűnt, hogy Surányi lesz a befutó. Aztán miután tárgyalt minden oldallal, gondolom kurvára elment a kedve az egésztől, és azt mondta, hogy ő így nem. Na és azóta tart a komédia. Tegnap felmerült Jaksity neve. Na őt én személy szerint csípem. Nagy ritkán megjelenik vele itt-ott egy interjú. Válaszaiban mindig tájékozottnak tűnik, olyan embernek akinek van véleménye, sőt a véleménye meg is állja a helyét a valóságban. Ő kapásból mondta, hogy ne is keressék. Megértem, mert egy saját pályáján sikeres ember miért vágna bele egy olyan dologba, ahol nem az játszik, hogy ki az okosabb, ki a bátrabb, ki a jobb stratéga. Most megint Bokros nevét lebegteti az SZDSZ. (az MDF meg forrtyog a levében, hogy végén lenyúlják az EP listavezetőjüket). Nekem Bokros tetszik. Eddig szerintem azért nem került elő a neve, mert széles társadalmi rétegeknél még a leprát is jobban csípik nála. Érvek Bokros mellett szólnak. Ugyanis nem népszerűségi versenyt kell most nyerni, hanem valahogy talpon kell maradni, vagyis inkább talpra kell állni. Bokrosnak ebben meg van gyakorlata. Jöjjön Bokros az ő programjával. Legyen jó nagy társadalmi elégedetlenség a nyugdíjasok, a családosok, a diákok részéről. Most ami van elég kemény. Az elmúlt években szépen lassan felettük a jövőnket. És még most is azt hisszük, hogy nekünk minden jár, főként az államtól. Munka, lakás, olcsó gáz, nyugdíj, olcsó egészségügy, ingyen iskola. Mert mi megérdemeljük. Mert mi sokan és jól dolgozunk. Nálunk példás az adózási fegyelem. Mi nem kiskapuzunk. Mi nem ismerjük a szürke és a feketegazdaság fogalmát. Nálunk nincs korrupció. Mi nem várjuk a mannát az égből. Tehát nekünk minden jár, sőt több jár. És ezzel a felfogással persze, hogy menjen Bokros a picsába az ő programjával. Volt egy hasonlat az amerikai gazdasági válsághoz, hogy az amerikaik a ma megevett hamburgerüket holnap fizetik ki. Mi már baromira előre megettünk mindent. És most hogy gáz van, még most is követeljük, hogy nekünk igenis jár napi három hamburger. Mi az hogy nem jár már három csak kettő? Eddig három járt? Hova lett a harmadik? Ki lopta el? Ki ette meg? Nekünk az jár és kész, és aki megígéri, hogy továbbra is három hamburger jár, az mögé állunk. A következményeket meg leszarjuk.

Mindig mindenhol a politikusokat szidják. Én akár hol járok, akárhol beszélek mindig valahogy az jön le, hogy nálunk a társadalom ugyan olyan felelőtlen mint a politikusok. Ehhez nekünk még nincs agyunk. Hogy felfogjuk  dolgokat. És a nagy többség nem is akarja. Úgyhogy akárki is jön, nem lesz egyszerű a dolga, mert a nép a napi három hamburger mellől nehezen tágít. 

Léhűtők

Tegnap volt nálunk egy fotózás.
Egy darab "hírességet" fotóztak. Gondoltam jön majd egy fotós, talán egy asszisztens... aztán csak jöttek és jöttek.
1. híresség
2. híresség fotósa
3. híresség fotósának az asszisztense
4. a megbízó képviseletében egy nő
5. a szervező cégnél dolgozó muksó
6. a szervező cégnél dolgozó muksó munkatársa
7. a szervező cégnél dolgozó muksó még egy munkatársa
8. stylist
9. fodrász
10. sminkes
11. beazonosíthatatlan nőnemű lény aki csak nézett
12. beazonosíthatatlan nőnemű lény aki csak nézett és néha telefonált.

Na már most a híresség pózolt, a fotós és az asszisztense dolgozott, a többiek meg ültek és néztek. kb. óránként a sminkes elővett egy púderpamacsot és bepúderezte híresség orrát.

Az jutott eszembe, hogy a versenyszféra mindig pocskondiázza a közszférát, hogy ott aztán mennyi a léhűtő. Azon gondolkoztam, hogy nekik ezért fizetnek, hogy ülnek és nem csinálnak semmit? Végigmértem őket, és arra jutottam, hogy igen fizetnek nekik, ráadásul nem is keveset. Például ha megnéztem bármelyikük cipőjét, csak az többe kerülhetett mint az összes ruha együttvéve ami rajtam van. Persze ezekből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, csak számomra érdekes volt látni egy napi "munkát" a versenyszférában.

Tollország

Hetente átlagban 3-4 tollat hozok ki a raktárból. Kollégák jönnek mennek, felírnak ezt-azt, aláírnak, a tollak meg eltűnnek. Ha valamit alá kell írni, akkor mindig mindenki tőlem kér tollat (kivéve Lala bá, akinek mindig van egy az ingzsebében). Próbálok éber lenni, és aláírás után gyorsan visszacsenni a tollat, de nem mindig sikerül. Voltak törekvéseim, hogy ráírtam piros alkoholos filccel a nevemet. Eddig kétszer került így vissza hozzám toll. Néha körbejárok, és a tolljaimra vadászok. És a vicces az, hogy soha sehol nem találom meg őket. Mert első körben azt hittem, hogy nálam felkapják, és valahol leteszik. Nade hol van ez a valahol? Valahol van egy tollország? Ahol a tollak nagy boldogságban együtt éldegélnek?

nem az én évem

Karácsony előtt kiderült, hogy munka szempontjából a 2009-es év különösen fos lesz. Be is igazolódott, sőt a vártnál sokkal sokkal durvább. Mondhatnám azt, hogy a vártnál minden sokkal rosszabbul sikeredett. Szóval munka szempontjából a 2009-es év indított egy mínusz 5-el, most mínusz 10-en áll. Sose mond, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de most már tényleg baromi jól jönne némi nyugi.
A munkahely után jött az anyagi gáz. Januárban közölte velem az albérlőm, hogy kirúgták az állásából. Egyrészt jófej a gyerek, másrészt tényleg nagyon korrekt nem akartam utilaput kötni a talpára, így felajánlottam neki, hogy amíg nem rendeződnek a dolgai addig ne fizessen. Csakhogy nekem az albérletpénz nem olyan, hogy fogom zsebre vágom és veszek belőle csokit, ropit stb., hanem megy lakáshiteltörlesztésre. Így nem várt költségeim akadtak kapásból az év elején, amiből még most is csak lábadozom, elég kevés sikerrel. 
És ha az anyagi nehézségek és a munkahelyi gáz még nem lenne elég, akkor jön a magánélet. I anyukájával vannak gondok. Elég durva dolgok. 
Úgyhogy az a kifejezés, hogy a béka segge alól nézem most a világot, az enyhe kifejezés. 
Amikor jön a szar, azt nem csepegve érkezik, hanem hirtelen az ember nyakába borul mondjuk egy vödörnyi. Erre mondja a kolleganőm, hogy annak pakolja a sors a terhet a nyakába aki kibírja. Én meg nem értem, hogy ennyire nem lehet vicces kedvében a sors. Persze úgy szép az élet ha zajlik, de egy jó lenne megállni kicsit kifújni magam, mert fáradok. Fizikailag is meg pszichésen is. Jó lenne egy kis nyugalom, hogy rendezni tudjam a dolgaimat, de ehelyett még több kivívással kerülök nap mint nap szembe. Baromira remélem, hogy egyszer az életem folyása normális keretek közé visszaáll egyszer. Már csak ez a gondolat visz előre. 

Keretek

Egyszerre több dolgot kell az embernek összehangolnia.
Például van az egyéni érdek, a privát szféra. Sokszor az ember egyéni érdeke, egyéni elképzelései beleütköznek más emberek privát szférájába. Ilyenkor kereteket kell szabni. Mi az én egyéni érdekem amiből nem adhatok lejjebb. Úgy látom, hogy ez minden embernél más és más. Valaki totálisan fel tud oldódni a sok különböző érdek között. Úgy tud lavírozni, hogy neki is jó legyen, de más érdekeket se sértsen. Aztán van olyan féle ember, akinek 1 km-es közelében nem lehet megmaradni, mert akkorára terjeszti ki saját magát, saját akaratát. Én valahol a lavírozás között vagyok egy fokkal. Nagyon jól elvagyok a sokféle ember sokféle természete között. Jól tudok alkalmazkodni. Meglehetősen ritka az olyan természet amit nem tudok elviselni. Jelen pillanatban azt tapasztalom, hogy azokkal az emberekkel nem tudok kijönni akik nem ismerik saját maguk és a mások határait. Hogy meddig tart a saját privát szférájuk, és hol kezdődik a másiké, a másik emberé. Próbálok úgy élni, hogy ne lépjem túl saját kereteimet, hogy bizonyos dolgokat megtartsak magamnak, azt ne engedjem át senkinek, abba ne engedjek senkinek beleszólást, csak annak akit közel engedek magamhoz. Nekem elég kicsi a privát szférám. Akiket közel engedek magamhoz, azok úgy érzem a lehetőleg legközelebb állnak hozzám. Magyarán nem érzem magam távolságtartónak. Nyílt ember vagyok, aki csak a legbelsőbb legintimebb dolgait tartja meg magának. Nem egy titok az életem. Ennek ellenére előfordul, hogy még abba a kicsi intim világba is be próbálnak törni erőszakkal. Én ilyenkor bezárom a kapukat, az általában rám jellemző nyíltságot felváltja a sündisznópáncél. Így működik, ezt a működési mechanizmust alakítottam ki magamnak, és úgy tűnik ez jól működik.

A harc törvénye

Annyira baromira utálom azokat az embereket, akik a főnök előtt csicseregnek, csivitelnek, jópofiznak, hogy jó benyomást keltsenek, amúgy meg bunkók, parasztok, nem tudnak és nem is akarnak viselkedni, nem tudnak együttműködni, ráadásul még dolgozni sem dolgoznak az minimálisan elvárható szinten sem. Ez a tipikus felfelé nyal, lefelé rúg. Kétszínű szar gennyládának tartom az ilyet. És most rámfókuszált egy ilyen szarzsák. Eddig velem, mivel a főnök közelében dolgozok jópofizott az illető. Aztán kibújt a szög a zsákból, belezavartam a köreibe, ezért most rámrontott, és ahol lehet üt-vág csépel. Én egy béketűrő ember vagyok. Sokféle hibát tudok tolerálni, de az emberi silányosságnak ezt a részét nem. Van egy lélektani határ amit ha valaki átlép, akkor én is kivonom a kardom. Itt még nem volt ilyen csörtém, de máshol már volt hasonló szitu, hogy a munkahelyi légkört megmérgezte egy pszichopata ámokfutása, és hülye játszmákba kezdett. Ilyenkor én lágy lelkemet megacélozom felveszem a pléhpofát, és kicsinálom az illetőt. Mert máshogy nem lehet. Kimaradni a buliból nem lehet. Ha meg nem lépek, akkor módszeresen rámtelepedik, és szépen lassan a hülye játszmájának a része leszek. Szerintem meg az ilyen ki a fasza gyerek arcoskodás egy ilyen munkahelyre, mint a miénk nem való, mert azon kívül, hogy feszültséget szül nem vezet sehova. Nálunk nem az viszi előbbre a munkát, ha minél nagyobb a versengés, hanem hogyha minél jobb az együttműködés. De ha a másik nem akar és nem is tud együttműködni, ehelyett kivont karddal nekemront, akkor fogom magam és szépen módszeresen lekaszabolom. Kicsit ilyenkor sajnálom az illetőt, hogy nem ismer. Mert persze én aranyos vagyok, meg kedves. Ebből arra a következtetésre jutnak, hogy én mindig aranyos vagyok és kedves. És ez alapvető hiba, hogy nem látják bennem a harcos amazont. Mondjuk ez az előnyöm is. Mert ha tudnák, hogyha belémkötnek az eleve egy rossz lépés, akkor nem tennék meg. Így meg biztosra mennek, hogy hát engem simán le lehet darálni. Utólag mindig jókat röhögök mikor pofára esnek, és a végén fülüket farkukat behúzva kullognak, még én emelt fejjel megengedek magamnak egy félmosolyt. Nem szeretem ezeket a csörtéket, de néha belekényszerülök, és akkor inkább gyorsan lerendezem, mint húzzuk, halasszuk. Tudom, hogy semmi gázosat, emberileg vállalhatatlan nem tettem, így elég nehéz megalapozott fogást találni rajtam. A másik meg primitív eszközökkel kenegeti a szart. Az ilyet a legegyszerűbb beledöngölni a földbe. Ilyenkor persze mindig fellép az erkölcsi dilemma, hogy vajon ha a szar embert saját eszközeivel nyomom le, akkor vajon én is szar emberré válok? Ilyenkor előveszem a lehetséges eshetőségeket, választási lehetőségeket. Olyat nem választok amiből én kerülök ki szarul. Tehát ha az az ára a békének, hogy belekerülök a levesbe, hagyom, hogy hatalmaskodjon rajtam egy szar alak, akkor természetesen feléled a védekezési ösztön. A védekezés ebben az esetben pedig a támadás. Azzal is vigasztalom ilyenkor magam, hogy nem én kezdtem a feszkót. Ez a kisebbik rossz választása. Ahhoz, hogy a munkahelyi szar helyzet megoldódjon némi véráldozat kell. Én meg nem vagyok egy anyám asszony katonája, ha valaki túllépi a normális emberi kereteket, akkor megy a levesbe.

hétfő reggel

Egy jól sikerült hétvége után jól kelleném érezni magam. Szombat pihi, este kimozdulás, buli, röhögés, felszabadulás, mintha nem is az a nyomoronc aktakukac lennék, aki már kezd baromira belefáradni, hogy két hete két ember helyett dolgozik. Aztán vasárnap nyugi, tevékenykedés otthon, mindenféle házimunka, majd némi kirándulás cápákat meg mindenféle egyéb állatot nézni, aztán filmnézés. Nekem ez egy pihentető hétvége. Ennek ellenére, most olyan vagyok mint a mosott szar. Fáradt vagyok, álmos vagyok, kedvetlen vagyok, unott vagyok. Van egy olyan érzésem, hogy ma véges a türelmem, és ha valaki valami irdatlan nagy hülyeséggel beállít, akkor nem leszek kedves és segítőkész mint általában, hanem mufurc leszek, és elküldök mindenkit a picsába.