pozitív negatív

Vannak a negatív csalódások. Amikor valakiről azt feltételezed, hogy jó ember, jó indulatú stb. Aztán történik valami és megrendül a belé vetett bizalmad. Általában egy eset után még nem szoktam lemondani az emberről. Aztán megint történik valami gázos, aztán megint. Aztán eljön az a pont ami után a pozitív előítélet végképp elfogy, és már nem tud az ember jó szívvel gondolni a másikra. Szar, mert a hétköznapjaimban általában ez az eset fordul elő gyakran.
De hál istennek van a pozitív csalódás is. Amikor vagy rosszat feltételezel valakiről, és kiderül, hogy alaptalan a feltételezésed, vagy nem feltételezel a másikról annyi jót, mint amennyi benne van. A pozitív csalódások ritkák az életemben, ezért mindig meghatározó élmények, amiből sokáig építkezem.
Ezen gondolkodva arra jutottam, hogy valahogy át kellene formálni a nézőpontomat. Ugyanis nagyon meg tudok roppanni, mikor negatív csalódás ér. Valahogy úgy kellene elkönyvelni, hogy ez a normális. Mármint, hogy az emberek többsége silány. Ha ezt sikerülne magamban lerendezni, akkor nem halnék bele mindannyiszor mikor csalódás ér.
Most például itt van a főnököm. Régen minden faszságát elnéztem, mert jó embernek tartottam. De most már átbillent a mérleg nyelve. Most már sokkal több a viselkedésében az elfogadhatatlan elem, mint amivel azonosulni tudok. Sok a sumákolás, sok a félrebeszélés, sok az egyértelmű átverés. Egyrészt szar érzés, mászrészt utálok színészkedni. Amikor egyértelműen valamit sumákol, és én tudom, hogy sumákol, akkor is úgy kell tenni, mintha benyalná az ember amit mond, és nem mondhatja az ember, hogy baszki, te totál hülyének nézel?
Ezen is látszik, hogy igazából a pozitív csalódásomról akartam írni, de mégis átmentem a negatív élmények taglalásába. Szóval pozitívan csalódtam, ami tök jó érzéssel tölt el. A negatív dolgokkal meg még kezdek valami a jövőben.