véresen komolyan

Hétfő óta sokat gondolkodtam. Mármint volt ugye ez a megbeszélés, és igazából be is lelkesedtem, meg valami nem is volt az igazi. Nem jöttem rá, hogy mi, de most eszembe jutott. Szóval az ott lévő munkatársak, meg "gyakornokok" véresen komolyan vették magukat. Még aki lazára is vette a figurát, annak is volt egyfajta bizarr önbizalomtúltengéses negatív kisurgázása. Szóval volt egy habókos csávó, akin lehetett látni, hogy őt aztán tényleg minden érdekli, csillogott a szeme, meg minden. Fura alak, de talán ő jó arcnak tűnt. Őrültnek, de jó arcnak. A többiekről meg az jutott eszembe, hogy mi most komolyan vesszük magunkat, mert mi aztán komoly dolgokat csinálunk. Hiányoltam az egészből a könnyedséget. Remélem később oldódni fog a dolog. A suliban is az volt a gáz, hogy mindenki kurvára komolyra vette a figurát, nagy komoly fejjel, nagy "komoly" dolgok hagyták el a szájukat, de mégis olyan sótlan semmilyen alakok voltak. Az előadók közül is azokat szerettem, aki adta magát, és nem az járt a fejében, hogy na most akkor így meg úgy viselkedem, mert most éppen előadó vagyok és egy előadónak ilyennek meg olyannak kell lenni. Lehet, hogy ezt elbasztam, hogy az az elvárásom, hogy emberi közösségbe kerülök, hús vér emberek, nem pedig egy rakás görcsös könybuzi közé.