2009. szeptember 17., csütörtök

időhiány

Vannak korszakok, amikor majd megöl az unalom, amikor nem bírok magammal mit kezdeni. Ilyen volt például nyáron, és ekkor kurvára utálom magamat. Aztán fordul a kocka, és hirtelen sok dolgom lesz, vagyis sok dolgot csinálom magamnak. Például dolgozok, mellette járok az intézetbe képzésre, mellette megírom amit kérnek tőlem, aztán suliba járok, meg spinningre, emellett elvileg otthon főzök, mosok takarítok, találkozok ismerősökkel, barátokkal akiket régen láttam, és most még egy szakdolgozatot is ki kellenék magamból izzadni. Vagyis először a címét, de nem megy. Fingom sincs miről írjak, pedig már égető lenne, hogy kiizzadjam magamból. Elvileg a címet már múlt hétre le kellettem volna adni. Vagyis három címjavaslatot. Megfogadtam, hogy a hétvégén nekiülök és valamit kitalálok.

Nincsenek megjegyzések: