4-es metró

Szombaton a Köztársaság téren volt egy buli a metróban. Vagyis kiöntötték betonból a a leendő metróállomást, és ennek örömére tartottak egy bulit. Nagyon durva élmény volt. Egy 25 méter mély betonverembe mentünk le alumínium állványon. Alig volt para, pedig nekem még tériszonyom sincs. Nem tudom, hogy legközelebb mikor lesz alkalmam a 4-es metró valamelyik állomásán tartózkodni, de a közeljövőben biztos nem, főleg úgy, hogy már funkcionálisan működik.

kicsi a világ

Kicsi a világ és furcsa véletlenek vannak..
1. nem szoktam autóval munkába járni.
2. nem szoktam fél kilenckor munkába járni.
3. ha autózok nem szoktam buszmegállóban várakozókat felvenni.
Ma reggel mégis úgy alakult, hogy autóval megyek munkába, bőven nyolc után indultam, és megláttam egy srácot aki a buszmegállóban stoppol (gyakori jelenség a faluban), és hirtelen felindulásból megálltam. Beszáll, és baromi ismerős.. hát ismerős is volt. Ugyanis ugyan abból a városból származik mint én, és volt egy időszak amikor sokat lógtunk együtt. Szeretem az ilyen kellemes véletleneket.

időhiány

Vannak korszakok, amikor majd megöl az unalom, amikor nem bírok magammal mit kezdeni. Ilyen volt például nyáron, és ekkor kurvára utálom magamat. Aztán fordul a kocka, és hirtelen sok dolgom lesz, vagyis sok dolgot csinálom magamnak. Például dolgozok, mellette járok az intézetbe képzésre, mellette megírom amit kérnek tőlem, aztán suliba járok, meg spinningre, emellett elvileg otthon főzök, mosok takarítok, találkozok ismerősökkel, barátokkal akiket régen láttam, és most még egy szakdolgozatot is ki kellenék magamból izzadni. Vagyis először a címét, de nem megy. Fingom sincs miről írjak, pedig már égető lenne, hogy kiizzadjam magamból. Elvileg a címet már múlt hétre le kellettem volna adni. Vagyis három címjavaslatot. Megfogadtam, hogy a hétvégén nekiülök és valamit kitalálok.

véresen komolyan

Hétfő óta sokat gondolkodtam. Mármint volt ugye ez a megbeszélés, és igazából be is lelkesedtem, meg valami nem is volt az igazi. Nem jöttem rá, hogy mi, de most eszembe jutott. Szóval az ott lévő munkatársak, meg "gyakornokok" véresen komolyan vették magukat. Még aki lazára is vette a figurát, annak is volt egyfajta bizarr önbizalomtúltengéses negatív kisurgázása. Szóval volt egy habókos csávó, akin lehetett látni, hogy őt aztán tényleg minden érdekli, csillogott a szeme, meg minden. Fura alak, de talán ő jó arcnak tűnt. Őrültnek, de jó arcnak. A többiekről meg az jutott eszembe, hogy mi most komolyan vesszük magunkat, mert mi aztán komoly dolgokat csinálunk. Hiányoltam az egészből a könnyedséget. Remélem később oldódni fog a dolog. A suliban is az volt a gáz, hogy mindenki kurvára komolyra vette a figurát, nagy komoly fejjel, nagy "komoly" dolgok hagyták el a szájukat, de mégis olyan sótlan semmilyen alakok voltak. Az előadók közül is azokat szerettem, aki adta magát, és nem az járt a fejében, hogy na most akkor így meg úgy viselkedem, mert most éppen előadó vagyok és egy előadónak ilyennek meg olyannak kell lenni. Lehet, hogy ezt elbasztam, hogy az az elvárásom, hogy emberi közösségbe kerülök, hús vér emberek, nem pedig egy rakás görcsös könybuzi közé.  

alakulás

Milyen hülye szó, csak azt nem akarom írni, hogy alakulnak a dolgok..
Szóval kicsit régebben mint egy éve voltam egy vizsgán egy tanárnál. Persze előadáson egyen sem, mert miért is, szóval vizsgáztam, és a végén mondta a tanár, hogy ő úgy látja, hogy jó elemzőképességem van, és hogy küldjek neki valami elemzést. Na persze szartam bármit is csinálni. Kicsit feldobdta az önbizalmamat, de azért annyira nem, hogy rákapjak. Aztán idén tavasszal be kellett adni egy elemzést egy órára, és nagy meglepetésemre csak nekem lett ötös, a többieknek többnyire kettes, meg azt hiszem lett egy hármas is. Na ettől már megjött némileg az önbizalmam. Egy ideig fontolgattam, aztán végül nyár vége felé elküldtem a tanáromnak, hogy kb. egy éve mondta nekem, hogy küldjek valami cuccot, hát most küldök. Aztán visszaírt, hogy fasza, és hogy menjek be hozzájuk az intézetbe, mert meghallgatna a vezetőség. Sajnos pont azon a héten volt az interjú, amikor gyerekeket táboroztattam, így írtam egy e-mailt, hogy sajnálom, de nekem nem jó. És nem is írtak vissza, gondoltam megtalálták azt, vagy azokat akiket kerestek. Aztán egy hete jött egy e-mail, hogy menjek be hozzájuk, meg hogy milyen "munkák"-kak szeretnének megbízni. Ó gondoltam magamban, milyen menő vagyok, hogyha interjú nélkül is kellek nekik. Persze ez csak vicc, gondolom nem volt annyi ember mint amennyi kellene és behívtak engem is. Szóval tegnap voltam, és kicsit fura érzéssel jöttem el, mert többen voltunk, és leosztották a melót. Néztem, mert ötünknek osztottak le olyan dolgot, amit simán egyedül is meg lehet csinálni, ha az ember komolyan gondolja, de hát ők tudják. Így végül én még bevállaltam még egy részfeladatot, így heti nem egy, hanem két nap lesz egy-két órás elfoglaltságom. Minden esetre tök örülök neki, mert legalább kipróbálom magam, hogy megy-e ez nekem, vagy inkább ne erőltessem.