fostalicska

Idejöttem dolgozni három éve. Ugyan abban a beosztásban ketten dolgozunk. Nekem öt éves szakmai tapasztalatom + végzettségem volt, az itt dolgozó kollégának 15 éves. Szóval idejöttem az elején még mondtam néhány dologra, hogy ezt máshogy kéne mint ahogy a kolléga csinálja, de ő volt itt régebb óta és mindig lehurrogtak, hogy a fenét, az nem úgy van. Szóval a másik kolléga már hajnalok hajnalán itt baszta a rezet, mindig határozott volt (és arrogáns), szinte sosem ment el szabadságra. Azt a nézetet keltette maga körül, hogy ő a világ közepe, ehhez a munkához csak ő ért, sőt jobban ért mindenkinél még a főnököknél is. Én szépen csinálgattam a melómat, néha ki lettem oktatva, de igazából az idő múlásával alakult a munkaköröm, és másfélét csináltam mint amiért eredetileg idejöttem. Aztán idén kaptunk egy hónapos szakmai ellenőrzést. Mielőtt hozzá értek volna a Kolléga kiütötte magát. És persze ilyenkor kit talál meg a kérdéseivel a szakmai ellenőr? Hát a papíron ugyan azt végző embert. Én meg bementem a kolléga irodájába, a kis elzárt dolgait kinyitogattam, és egy nagy kibaszott kuplerájt találtam. (hozzá kell tennem, hogy az én irodámhoz boldog, boldogtalannak van kulcsa, az övéhez senkinek sem, csak a tűzkazettában volt vész esetére pótkulcs). Mi ugye irodai munkát végzünk. Vannak az intézendő dolgok, amiket felszólítás nélkül is kell csinálni, és vannak a hivatalok akik küldik a különféle iratokat, amire lépni kell. Na most a kolléga ezeket kenterbe leszarta. Tehát nem végezte el a munkáját. Amikor jött hivatalos felszólítás, hogy halló ezt meg ezt kéne tenni, akkor sem. Ezt onnan tudom, hogy az összes ilyen iratot megtaláltam iratpapucsokban. Nem ám dossziékban valami rendszer szerint szétválogatva. Egy halomban minden. Többnyire vagy személyenként, vagy érkezési sorrendben, vagy hogy honnan érkezett, típusonként, valahogy ezeket tárolni és de legfőképpen intézni kellett volna. Csakhogy ez elmaradt. Én meg mikor erre rájöttem szóltam a főnöknek, hogy most mi legyen, mert gáz van. Két évre visszamelőleg vannak dolgok amik nincsenek elintézve. Főnök nem akarta elhinni, hogy az élmunkás kolléga, aki a jutalmazási listák élén volt mindig baszott dolgozni, csak úgy csinált mintha. Mi hülyék, és főleg a főnökök meg azt gondolták, hogy minden megy frankón. Jelenleg a kolléga nem dolgozik, ezért elvégzem a saját, és láss csodát az ő munkáját is. Plusz az ellenőrök egy hetet adtak, hogy a feltett kérdéseikre választ adjunk, úgyhogy most két évre visszamenőleg lapátoljuk a szart (persze ebből 90% az én részem). Most persze nekem is nagy lett a pofám és hangoztatom is a főnököknek, hogy ezt bizony jól elkúrtátok, mert basztátok ellenőrizni, plusz mivel a kolléga volt ugye az atyaúristen, ezért én parkolópályán csücsültem. Most meg sorra jönnek hozzám, hogy ez hogy van, meg az hogy van, és mikor elmondom, akkor csodálkoznak, hogy ehhez én is értek. Sőt jól értek, és jobban értek mint a félisten kolléga. Egy biztos, hogy a főnökökben realizálódott, hogy a kolléga két év alatt mekkora sarat halmozott fel, és el vannak ájulva, hogy ezt én pik-pakk rendbetettem. Mi ebből a tanulság? Hogy nem mindig az a fasza, és az a jó, amit jó hangosan és jó nagy meggyőződéssel mondanak. Igaz kellett hozzá három év, hogy a főnökök felismerjék szakmai kvalitásaimat, de a végén csak kiderült. Persze örültem volna ha nem úgy derül ki, hogy két év szarát kell más után ellapátolni, de ez van. Itt az derült ki, hogy a túlzott magabiztosság nem tudást és jó munkavégzést takar, hanem épp ellenkezőleg. Ezek nem nagy események, csak egy ember életének apró-cseprő dolgai, de mégis tanulsággal járnak (számomra).

Veszprémi gyilkosság

Már évekkel ezelőtt megkongatták a vészharangot, hogy nagy társadalmi feszültségek vannak. A feszültségek közül az egyik időzített bomba a magyarországi romák helyzete. A magyar társadalom kirekesztő. Ez odáig nem probléma, még a többségi társadalomban nincsenek nagy feszültségek. Aztán mikor kritikus szintre érnek a problémák, akkor elkezdődik a bűnbakkeresés. A veszprémi eset egy borzasztó tragédia. Iszonyatos belegondolni, hogy a XXI. században ilyen előfordulhat. Sajnos úgy látom, hogy ez az eset katalizátorként működik. Ha ez nem történt volna meg, akkor még egy ideig lappangott volna a feszültség, ami talán csak évekkel később robbant volna. Most arra következtetek, hogy az események felgyorsulnak. Az eddig felszín alatti lappangó cigányellenesség elemi erővel tör a felszínre, és következményei beláthatatlanok lesznek. A társadalom nem tudja kezelni a problémát és a politika sem tudja, hogy miként álljon hozzá a feszültségek csökkentéséhez. Pedig lépni kell, mert az időzített bomba ketyeg. Ha erőszakba torkollik a roma-magyar konfliktus, akkor onnét már baromira nehéz lesz normalizálni a helyzetet.

Homoszexuális miniszterelnök

Jó néhány napja volt egyik kereskedelmi tv híradójában, hogy Izlandnak új miniszterelnöke van, ráadásul ő az első miniszterelnök a világon, aki nyíltan vállalja homoszexualitását. Erre bevágnak egy képet egy tündér nagymami formájú néniről. Én mondjuk pasit vártam, ha már egyszer azt mondják, hogy homoszexuális. Nála mondhatták volna azt, hogy leszbikus, de az biztos nem ütött volna akkorát a sajtóban.
Ezzel kapcsolatban egy dolog jutott eszembe, amit ki is hangsúlyoztak, hogy az első, aki nyíltan vállalja homoszexualitását. Hányan lehettek azok eddig a történelem során, akik tényleg homoszexuálisak voltak, de nem vállalhatták, vagy nem merték bevallani.
Én mindenesetre örülök neki, mert ezzel is nyílik a világ, nyílik a politikai paletta. Néhány évtizede még az is felntűnést keltett, hogyha nő egy miniszterelnök, most már ezzel nem is lehet bekerülni a híradásokba. Johanna Sigurdardottir most egy úttörő. Nem gondolom, hogy ezentúl sokasával fognak coming outolni a vezető politikusok, de példa már van előttük, hogy van olyan ország ahol ez már nem tabu.
Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy mi történik akkor ha mondjuk egy olyan országban tesz látogatást, ahol mondjuk a homoszexualitást bűnnek tartják? Akkor mi történik? Lesz-e ebből diplomáciai bonyodalom?

Kisebb parlament

Persze mindenhol kell húzni. Mármint a nadrágszíjon. Hogy mi lehet az oka, hogy újból napirendre vették a kisebb parlamentet? Egyrészt szerintem ez népszerűség hajhászás. Ugyanis ha parlamenti napirenden nincs, de a közvéleményben már évek óta elő előjön, hogy ez a képviselőszám bizony sok. Meg sok a költségtérítés is. Vagyis nem sok, csak a módja ahogy ahhoz jutnak, az kicsit irritáló.
Másrészt Gyurcsány javaslata, hogy csak listás választás legyen egyértelműen nekik kedvez. Ha ténylegesen parlamenti képviselők számát akarnák csökkenteni, és a költségcsökkentésen kívül nem lenne más szándék, akkor csak annyit kellene mondani, hogy osztva kettővel. Marad minden a régiben, csak fele annyi egyéni és fele annyi listás képviselői hely.
Jaj és eszembe jutott még egy. Mármint, hogy miért hozták elő ezt a témát. Hogy legyen miről beszélni, hogy ez legyen a napirenden, hogy ők formálják, ne pedig tőlük független életet éljen.
Én mindenesetre kíváncsian figyelem, hogy mi lesz belőle. Hogy lesz-e egyáltalán valami, vagy ahogy előkerült, úgy kerül vissza a süllyesztőbe.